Dénes Albert és Mária honlapja
Az élet asztrológiája
A valóságteremtés metafizikai megfontolásai.

...  ...  ...

Dénes Albert

Valóság és teremtés annyira összetartozik, hogy hajlamosak vagyunk csak a teremtett valóságot tekinteni az egyetlen valóságnak. Legalábbis a “józan ész” így diktálja, hogy a számunkra adott, a teremtett, az előttünk álló valóságot “fixáltan” teljes valóságnak fogjuk fel.
Hogy ezt a fixált, rögzített valóságot is csak töredékes részleteiben vagyunk képesek jól-rosszul tanulmányozni, az leginkább komikusan objektivizáló magatartásunkból ered, hogy ne mondjak szemléletet. Amikor a modern gondolkodás “élvonala” oda jutott, hogy kijelenthette: végre sikerült a gondolkodást megtisztítania a metafizika gomolygó ködétől, akkor már az is bekövetkezett, amire azt szokták mondani, hogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntik.
Hajlamosak vagyunk nehezen észrevenni azt az egyszerű tényt, hogy a most számunkra adott valóság is előállt valamikor valahonnan, valahogyan és hogy folyamatosan új állapotok, körülmények, helyzetek, események, dolgok jelennek meg. Arra most nem térek ki, hogy mit értek az “állapot”, a “körülmény”, a “helyzet”, az “esemény” szavakon, csupán annyit jegyzek meg, hogy különböző metafizikai jelentéseket hordoznak, még akkor is, ha egy “lazább” szövegben úgynevezett színonímikus kapcsolatba hozhatjuk ezeket.
Tehát, hisszük, tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy a valóság- úgymond- teremtődik, körülöttünk, bennünk és, hogy mi bele vagyunk ágyazva ebbe a valóságba. Ez így is van. Csakhogy az ember tudomásul kell vegye, hogy -ebből a folyamatból önmagát ki nem vonható módon,- aktív/passzív, tudatos/tudattalan hozzáállással részt vesz a valóság teremtésében.
Jelen írásom célja, néhány, a valóságteremtésre vonatkozó megfontolást tenni. Annak érdekében, hogy ez minél mentesebb legyen a pszeudometafizikai köd homályától, igyekszek a gondolatokat minél következetesebb, logikusabb formában levezetni.
Szándékosan egy teljesen rossz és egyáltalán nem mérvadó példát mutatok be, nevezetesen azt, hogy hogyan teremthetek egy órát. Jól olvasták. Egy órát. Mondjuk, egy karórát. Azt fogjuk megnézni, hogy hogyan fogom megteremteni az órát. Ígéretes, nem? De, legalábbis, mint metafizikai experimentum.
Előbb azonban tisztázzunk le néhány, a teremtéssel kapcsolatos “elméleti alapelvet”.
Most csak egy metafizikai kijelentést teszek, később fény fog derülni a lényegére.
Az ige a teremtő szó, és ugyanez az ige, szó, logosz az, amely a maga általi teremtés értelmét is megadja.
Erre részlegesen egyes gondolkozók is rájöttek, azért fektetnek olyan nagy hangsúly a szó logikai, szemantikai, pragmatikai aspektusaira. Ezt mind úgy teszik, mintha csakis a helyes megismerés érdekében,-beleértve a kommunikációt is- tennék. Ez így is van, tényleg ezért is teszik. Csakhogy van egy olyan rejtett cél is, amit valóságkontrollnak vagy valóságmanipulációnak lehet nevezni, és ami abban áll, hogy a már kész valóságelemeket minél magabiztosabban keze alatt tartsa. Ezt lehet csinálni, csakhogy ez nem visz közelebb az embernek a valóságteremtésben való részvétele megértéséhez. Pengeélesre csíszolt logikával egy idő után inkább átmetszi a valóság szövetét, mintsem hogy megértené, hogyan és miért keletkezett ez a szövet, és milyen szerepet játszott ő maga ennek a szövetnek a megteremtésében. Mindez nem zárja ki, hogy valakinek nem lehet jó, éles logikája. Ha a metafizikai megértésre használja ezt, akkor egy óriási seígtség a logika, ha csak egyedül lehetséges valóságmagyarázatnak, akkor akadály. Ugyanis, a logikának az a szerepe, hogy a megértési folyamatokban megadja a gondolatok helyes szerkezetét, a gondolatok összefüggési kritériumait, s nem pedig az, hogy önmagában magyarázatként szolgáljon. Menjünk tovább, ugyanis ígértem egy karórát.
Ismerjük a metafizikának azt a valóságmodelljét, miszerint a teljes valóságot megnyilvánult és meg nem nyilvánult valóságra osztja fel. A megnyilvánult valóság az, ami a szemünk előtt áll, ez a teremtett, explicit, számunkra adott valóság. Hogy mennyit látunk ebből, az más kérdés. Akármilyen furcsán hangzik, de a meg nem nyilvánult valóságot is fel lehet osztani és ebből “el lehet különíteni” egy olyan részt, amely ugyan még nem nyilvánult meg, de már tartalmaz olyan szellemi gyököket, metafizikai lehetőségtartományokat, amelyek aztán átlépnek a megnyilvánulásba és konkrét, explicit alakot öltenek. Természetesen, ez csupán a megértés célját szolgáló felosztás. Ilyen csak a valóságban van.(Utóbbi mondat nem elírás, humorként szántam).
Nos, megjelöltük azt a helyet, ahonnan a valóságteremtés operáns elemei származnak. Szellemi gyököknek lehet nevezni, amelyek különböző állapotok vagy ha úgy tetszik elő-állapotok szellemi értelemben vett alakzataiba rendeződnek és egy-egy ilyen állapotra van egy szó, az illető állapotot egybetartó logosz, amit közvetlenül nem ismerük. Csupán körbe tudjuk írni a különböző az állapotokat a magunk jól-rosszul használt fogalmi nyelvével, így számunkra ezek az állapotok, vagy teremtési elő-állapotok úgy foghatók fel, mint lehetőségtartományok, amely tartalmaznak az illető állapotokkal kapcsolatos képeket, fogalmakat, korábbi tapasztalatok élmény- és emlékanyagát, érzeteket, képzeteket stb.
Ezzel a valóságszférával, vagy- ha a valóságon a megnyilvánult világot értjük- “valóságelőtti szférával” az embernek ki nem kapcsolható, meg nem szüntetehető kapcsolata van. Erről nem tudni annyit jelent, hogy az ember metafizikai természetű ön-félreértettségének állapotában számára is érthetetlen helyzeteken keresztül sodródik, zavarosabbnál zavarosabb körülmények között (lássuk meg, hogy ez is egy állapot!-méghozzá olyan, amelyre az állapotot megnevező szó is van, szanszkrit nyelven avidja, magyarul már fogalmiasabban töredéskes kábaság, alvajárás).
Ne felejtsük el, hogy a szó, az ige, a logosz nem csak teremt, hanem amit teremt, annak megadja az értemét is. Ez részben azt jelenti, hogy ha így tudnánk teremteni, akkor a teremtés egyszersmind át lenne itatva értelemmel, részben pedig azt, hogy ha mégis valahol valamiben hiba csúszik be, akkor a hibás állapotot egészében megnevezni képes logosszal ki tudnánk javítani a hibát. Ilyen logosszal közvetlenül még nem igazán rendelkezünk, az említett példában szereplő avidja- s itt meg lehet említeni magát a vidját, amely tökéletes éberséget jelent- nem a maga logosszerűségében tudjuk rögtön-azonnal felfogni, s így annak ellenére, hogy ezek a szavak logosszal rendelkeznek, eltart egy jó darabig, amíg igazán megértjük. Olyan ez, mint amikor egy képen különböző foltokat, vonalakat, színárnyalatokat látunk és csak hosszas vizsgálódás után ismerjük fel, hogy pl. egy arcot jelenít meg.
Na, de most aztán már tényleg nekilátok a beígért karóra megteremtésének.
Azonban még kérek egy kis türelmet. Amíg az ember, de jobban mondva az emberiség nyelvének, és így gondolatbeli és képbeli világának nincs meg az a logosz-színvonala, amely a valósághatáron (megnyilvánult-meg nem nyilvánult átmenet) szükséges a teremtésben való világos, éber, értelmes részvételhez, addig szükségszerűen csak azzal a készlettel tud operálni, amellyel éppen rendelkezik. Ha teremteni akarok valamit, akkor a teremtés értelmét is meg kell adjam, a teremtett dologgal együtt. Ne felejtsük el, hogy a logosz teremt, de megadja a teremtés értelmét is. A teremtéshez szükséges világos, értelmes logosz, szó helyett csak ennek töredékesebb formáival rendelkezek, így a teremtés értelmét sem tudom pontosan megadni, csupán jól-rosszul összehozott metafizikai indoklattal helyettesíteni. Erre azonban nagy szükség van, mert ha nem adom meg a teremtési szándékom és ténykedésem metafizikai indoklatát, legalább valamilyen “azért, mert” alakban, akkor értelmetlen teremtést tudnék csak végrehajtani, amely inkább lenne fekete mágia, de legalábbis ilyenszerű kísérlet, mint értelmes teremtés.
Tehát, meg kell indokoljam, miért akarok órát teremteni.
Kezdjük:
- szükségem van arra, hogy lássam az időt,
- elhatároztam, hogy időbeosztásomat tudatosabban fogom megszervezni, s maga az óra a konkrét használati értékén, az időmérésen kívül egy szimbolikus hordozója annak a szándékomnak, hogy ezután jobban, értelmesebben, következetesebben fogok bánni az idővel,
- asztrológiai nyelven szólva, harmóniába akarok kerülni a Szaturnusszal, amelynek egyik legfontosabb jelentése az idő.

Indoklásnak, a teremtésbe való részvétel felelősségbeli kritériumának a megjelölésére ennyi elég, legalábbis tegyük fel, hogy igen. Ennyi legalábbis elegendő ahhoz, hogy lelkiismeretemmel annyira összhangzásban legyen, miszerint tudhatom, hogy nem követek el semmilyen fekete mágiát, vagyis nem sértem meg az “Egyetemes Teremtőszellem” törvényeit.
Ámbár:
- karórát eddig én az üzletben vettem, a munkahelyemen teljesített szolgálatomért kapott pénzen, hacsak ajándékba nem kaptam, ha jól emlékszem, két órát, egész életemben,
Igen ám, de:
- a munkahelyemen teljesített szolgálatomnak olyan feltételei vannak, amelyekkel ha valamiképpen nem rendelkeznék, nem tudnék ott szolgálatot teljesíteni, következtetésképpen nem kapnék pénzt, tovább menve, pedig nem tudnék órát venni.
Közönségesen és külsődlegesen azt lehet mondani, hogy elvégzek egy adott munkát, amire kapok egy bizonyos pénzösszeget. Erre aztán éppen azt “teremthetek”, amire elegendő. Vehetek órát, krumplit, ruhát, aztán ha elfogy a pénz, “már semmit sem tudok teremteni”, vége a varázsnak. Csakhogy én nem varázsolni akarok, hanem a teremtést megérteni.
1. Órát nem csak vehetek, hivatalos munkahelyemen kapott pénzzel, hanem kaphatok is valakitől.
2. Nem csak a munkahelyemen fejthetek ki olyan tevékenységet, amely összefüggésben áll bizonyos teremtőenergiákkal, így a “pénzenergiával.”
3. Kiderülhet, hogy metafizikai indoklatom- hogy miért kell nekem az óra- nem helytálló, így ahhoz, hogy az idővel harmóniába kerülhessek, nem egy új, szép, mutatós, elegáns karóra kell. Lehet, hogy a kezembe kerül egy olyan könyv, amit még meg sem kell vegyek, amelyből sokkal többet megtudok az értelmes és egyben hasznos “időgazdálkodásról”, mint amit egy karóra birtoklása nyújt.

Figyeljük meg jól az eddigieket:
1. Egy karóra kell nekem, azzal a metafizikai indoklással, hogy ez segít az idővel való harmóniába kerüléssel, a maga szimbolikus és praktikus módján.
2. Karóra van ugyan az üzletben is, amit pénzzel meg lehet venni, de engemet most a “karóra teremtése érdekel”.

Ez a fajta “karóra” ott van a meg nem nyilvánult valóságban, ahol azonban nem tud úgy ott lenni, mint “karóra”, hanem csak úgy, mint a karórával kapcsolatos összes szellemi, mentális, képi, fogalmi stb. “ instabil transzmutációs valósággyökök”, így, mint:
-időmérőeszköz
-az időmérés “miértje” (a válasszal együtt: hogy eligazodhassunk az időben, hogy be tudjuk osztani, hogy számolni tudjunk vele stb.)
-magának egy karórának valamilyen élesebb vagy akár elmosódottabb képe
-egy óra viselésének “érzete
-az én metafizikai indoklatom” (miért kell nekem egy karóra)
-az idővel, az időméréssel, időbeosztással kapcsolatos fogalmak, gondolatok, stb.

Nos, mindebből ami megvalósul, lehet, például, egy karóra, ami persze nem a semmiből állott elő, hanem valahol valakik elékészítették. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy csak már megteremtett dolgokat lehet beszerezni és ezt még ráadásul teremtésnek is nevezni. Gondoljunk arra, hogy az a “technológia”, amellyel ma sorozatban jó órákat állíthatnak elő, és elérhető áron osztogathatják, valamikor még nem volt megvalósult valóság, vagyis a meg nem nyilvánult valóságban volt. De sok ember külön-külön és együtt “dolgoztak” azon , hogy “áthozzák” a számunkra adott, megnyilvánult valóságba. Én konkrétan nem dolgoztam ezen. De kell egy óra. Azt, hogy miért, mondtam. És ez a lényeg, hogy a “miért”-re való választ kimondtam, mert itt jön a metafizikai fordulat. Nem biztos, hogy indoklásomnak egy óra felel meg. Lehet, hogy óra is szerepelhet benne, lehet, hogy annyira nem is fontos. Ha nem fontos, attól még lehet, hogy meglesz az óra is, azonban utólag esetleg beláthatom, hogy amit el akarok érni, abban valójában az óra nem is játszik lényeges szerepet.
Az, hogy a karórát csak úgy, áthozzam a meg nem nyilvánult valóságból a “konkrét” valóságba, vagyis úgymond materializáljak egy órát, ki van zárva. A meg nem nyilvánult valóságban, amit egyesek a semmivel, vagy a nem-léttel azonosítanak, nincs olyan, ami egy konkrét, adott karóra olyan előformája lenne, amire csak hipp-hopp, csak rá kell adni egy mágikus technika segítségével az anyagi ruhát, s már kész is a karóra.
Ha mégis elhiszi valaki, s tényleg ilyen “valóságos tapasztalatai” is vannak, arra kellene feleszmélnie, hogy valósághatárainak szubjektív tényezőit olyan módon módosította, amelynek kapcsán fennáll az a veszély, hogy a valóságosat nem fogja többé megkülönböztetni a valóságosnak tűnőtől. Nagyon fontos ez. Sokkal jobb, mérvadóbb valóságosnak tartani azt, hogy órák, mint időmérő eszközök úgy lehetségesek, ha valaki vagy valakik azokat elkészítik. Mindez nem jelenti azt, hogy az ember nem vehet részt a teremtésben.
Az is részt vesz valamilyen módon a teremtésben, aki az órákat készíti.
Van a valóságnak egy objektív része is, ennek megvan a maga törvényszerűsége, és ha korrekt akarok maradni, akkor figyelembe kell ezt is vegyem, ezzel is számolnom kell.
Mivel indokolhatnám meg azt, hogy én a “semmiből” egy karórát akarok teremteni?
Hazudnék magamnak. Indoklásom hazugság lenne, mert valójában egy mágikus hatalommal szeretnék rendelkezni, amely akár órákat is teremt (de teremthet akár egyebet is, hiszen egy teremtő mágikus hatalomnak mit számít az, hogy óra, komputer, úszómedencés ház, idő, időmérés, időbeosztás, információfeldolgozás, földi életünk során való kényelmes elszállásolás, lakhely stb.).
Tehát, amennyiben hazug az indoklásom, akkor jobb, ha nem sikerül órát teremtenem, mert ha igen,- s elém pottyan egy óra- akkor alaposan el kell gondolkoznom a valóságról, ennek határairól, valamint az ezekhez való viszonyomról. Lehetséges, hogy egy órát lássak magam elé pottyani, az is lehetséges, hogy ezt több ember is ugyanúgy lássa, de köszönöm szépen, nem kérek sem az ilyen valóságból, sem az ilyen teremtésből. Megelégedek azzal, hogy az órákat készítik és megelégedek azzal, hogy ez mégsem zárja ki a teremtésben való részvételt, de ami még fontosabb, a teremtés lényegének megértését. Hiszen az ember azért is állhat a teremtés forrásánál, hogy teremthessen, és ezzel együtt azért is- és ez ugyanolyan fontos-, hogy megértse a teremtést.
Amint írtam, a szó teremt és a szó is adja meg a teremtés lényegét, értelmét. Nekem az a fontos, hogy számomra:
- miben áll egy óra- az összes ezzel kapcsolatos kép, gondolat, fogalom, társfogalom
- miért kell nekem az óra- metafizikai indoklat, nevezetesen, hogy harmóniába akarok kerülni az idővel

Az „óra” körüli metafizikai gyökök, a rendelkezésemre álló képek, gondolatok, fogalmak, valamint az indoklatom szerint (amelyek együtt egyben a teremtésben való részvételi fokozatomat is jelzi, hiszen minél gazdagabb, fogalmi, gondolati, képi világgal rendelkezem és az indoklatom minél helytállóbb, annál inkább élesebb “lelki szemem előtt” a “kívánt óra képe”), akár azt is mondhatjuk, hogy egy adott mentális tartományban megteremtettem az órát. Erre fel, szépen elmegyek és veszek egy órát az üzletben. Hol ebben a teremtés? Ha ajándékba kapok egyet, akkor még lehet azt mondani, olyan értelemben teremtés volt, hogy legalább „beidéztem” azt a helyzetet, amikoris valaki valahol egy mások által elkészített órát adott nekem, ajándékba.
A teremtés ott van, az üzletből vásárolt óra metafizikailag lehangoló példájára visszatérve, hogy valójában nem egy órát akarok megteremteni, hanem egy olyan állapotot, amelyben harmóniában vagyok az idővel- a teremtést megindokoló metafizikai indoklásomnak megfelelően.
Az ember inkább állapotokat teremt, mintsem konkrét dolgokat.
A konkrét dolgokat az “adott” valóság különböző elemeiből összekombinálja, mint pl. egy órát.
Olyan állapotot, amelyben kevésbé vagy akár égetően fontossá válik az idő mérése, teremthet az ember.
Itt megadhatja azokat a szavakat, gondolatokat, amely az időmérés, az időbeosztás fontosságát, vagyis metafizikai indoklatát fejezik ki. Ez az, amit fontos tudni. Ha ezt tudja, már elenyésző fontosságúvá válik, hogy lesz-e konkrét órája, amivel az időt mérheti, mert biztosan, hogy lesz, mert ha nem kap ajándékba, akkor pénzéből vásárolhat egyet. Ha sehogy sem jön össze, mert például nem jut rá pénze, méltán elgondolkozhat metafizikai indolklata helyénvalóságán.
Amikor az ember állapotokat teremt, akkor a fogalmak, a képek, a teremtés metafizikai, szellemi gyökei mintegy működésbe lépnek, a még konkrét alakot nem öltött valóságban “felébrednek” és azt az állapotot kezdik kialakítani, a megnyilvánult valóságba vinni, amit az ember “felébresztett”.
Nyilván, hogy nem létezik olyan metafizikai gyök, amely egy konkrét óra meg nem nyilvánult előformája, de létezik olyan metafizikai gyök, amely “azt mondja el”, hogy a számunkra már adott valóság elemeiből hogyan lehet egy időmérésre alakalmas szerkezetet készíteni. Hogy ilyen van, arra onnan tudunk visszakövetkeztetni, hogy valamikor nem voltak órák, aztán lettek. Ha ez nem elég meggyőző, mert nincs bizonyíték arra, hogy volt olyan időszak, amikor nem volt óra, akkor mondhatjuk azt, hogy biztosan volt olyan időszak, amikor az embernek halvány fogalma sem volt arra vonatkozóan, hogy elektromos-digitális szerkezetekkel, órákkal is lehet időt mérni. Aztán a gondolat, a lehetőség “megfogant” az emberben és meg is valósított, azaz el is készített ilyen szerkezeteket.
A lényeg mindig az marad, hogy van olyan állapot, amelyben van idő és fontossá válhat, hogy ezt mérjük, beosszuk. Az erre alkalmas eszközök elkészítése már egy második mozzanat, nem kevésbé fontos, ugyan, mint az első, de mindenképpen az alapállapot elsődleges valóságába ágyazottan jelenik meg.
Így teljesen értelmetlen, hogy valaki mágikus hatalmak segítségével teremt, materializál egy órát. Fölösleges, de esetenként inkább káros misztifikáció. Ha sikerül is ilyesmi valakinek, valójában nem egy órát teremtett, hanem egy olyan állapotot, amelyben vissza lehet élni teremtő, vagy mágikus hatalmakkal. Ennek pedig beláthatatlan következményei vannak. Külsődlegesen fogalmazva, az illető ember egyszerűen beleőrülhet az ilyesfajta teremtésbe, amely állapot- gondolom- egy ember számára sem kívánatos, megvalósításra érdemes állapot.
Ezért hangsúlyozom, hogy az ember a meg nem nyilvánult és a megnyilvánult valóság határán állva, tulajdonképpen egész állapotokat hoz át a megnyilvánult valóságba. Ezeknek az állapotoknak szóbeli, fogalmi, gondolatbeli s egyéb tartalma van, amelyeknek lényegi középpontjuk összefoglalóan szólva nem más, mint: az illető állapot logosza, igéje, az állapotot megteremtő és egyben megnevező, értelmében megvilágító szó, amely nem úgy szó, mint például az “óra”, hanem az egész állapot alaplogosza, igéje, szava. Ilyen “állapotnevet” nem igazán tudunk, csak körbeírásokat, például:
- állapot, amelyben az idő mérése fontos
- az időmérés eszköze, célja
- az idővel való harmóniábakerülés
- maga az idő képzete, fogalma
- az események egymásutánisága
- magának az órának a “belső képe”
- az “érzet”, amikor az időt mérem, az emlék, amikor az időt mértem
- idővel kapcsolatos társítások- pontosság, sietés, elkésés stb., stb.
Mindennek van egy lényegibb sűrítése, mondjuk:
“Az ember az időben”
“Ember, akinek fontos az idő”
“Az időt mérő ember” stb.
Ez persze nem magának az állapotnak a neve, nem az állapotot teremtő és megnevező szó, ige, logosz, hanem ennek csak többé-kevésbé sikeres körülírásai. Egyelőre be kell érjük ezzel. Ennek is van valamennyi logosztartalma és ereje. Belátható, hogy az “Az ember az időben”, “Ember, akinek fontos az idő”, “Az időt mérő ember” állapotleírások sokkal tágabb szellemi horizonttal rendelkeznek, mint a “Karórát viselő ember”, vagy, mint a “Kell nekem egy karóra”, “Egy karórát akarok”, “Lesz egy karórám” stb.
Az a kísérlet, hogy minél élesebben elképzelve egy karóra képét és ehhez még mágikusan ható szavakat mondogatunk pozitív eredménnyel járhat, csak az a baj, hogy a teremtés metafizikai lényegének megértéséhez nem visz közelebb. “Beidézhet magának” az ember egy karórát, de nem érti meg azt az állapotot, amelyben a karórájával méregeti az időt. Metafizikai igénnyel akor lépek fel- a karóra példájánál maradva- ha az állapot, vagy állapotok egészét meg akarom érteni. Vagyis olyan állapotot akarok teremteni, amelyben világossá válnak számomra az idővel kapcsolatos kérdések és ezeknek lehetséges megválaszolásai. Így, egyáltalán nem kötelező, hogy pontosan egy karóra kell ehhez. Lehet, egy olyan könyv, amely egy-két, a kérdésemmel kapcsolatos mérvadó információt ad, többet ér- ilyen szempontból- mint egy egész karóra-gyűjtemény.
Még mindig marad egy lépés. A metafizikai indoklat. Miért kell nekem olyan állapot, amelyben jobban megérthetem az időt? Ugyanaz az indoklás itt is érvényes lehet, ami egy karóra “megteremtésének” szándékánál szerepelt. Azért akarom egyáltalán jobban megérteni az idő lényegét, mert úgy gondolom, ha jobban megértem, akkor jobban is tudok harmóniába, összhangba kerülni, együttlétezni, együttélni vele, mármint az idővel. Hogy mindezt miért? Azért, mert nem akarok az “az időre való tekintettel nem-levés” állapotába és egyben tévedésébe esni, hiszen, bár lehet, hogy vannak “időfölötti” állapotok, itt, a földi életünkben fontosak azok a tényezők (állapot-tényezők), amelyeket az idő fogalmának, mérésének, beosztásának stb. segítségével adunk (teremtünk) meg.


Publikálva: 2008-07-25 09:43:21
Megnézve: 3921

Sorsok értelmezõjeként várom a kérdezõt!


    Aktuális

    ...Dénes Mária
    Address:

    E-Mail:
    denesmaria73@gmail.com denes_albert72@yahoo.com


    Skype ID: maresz9   OFFLINE [OFFLINE]

    Asztrológia, tudás és szabadság- Tanulmánykötet

    Esszék, Tanulmányok

    Egyetemes törvények


    Most: 2018-07-17
    Oldal látogatva: 477775
    Most az oldalt nézik: 1 (Regisztrált felhasználók: 0, Vendégek: 1)
    (Nincs regisztrált felhasználó online)
    (Robotok: 0)
    Legtöbben itt voltak: 36, ekkor: 2010-03-27 21:37:24
    find Keresés a tartalomban




    Belépés
    Felhasználónév:
    Jelszó:

    Regisztrálás
    [651 regisztrált felhasználó]


    free counters

    Dénes Mária

    Névjegy létrehozása