Dénes Albert és Mária honlapja
Az élet asztrológiája
Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása, az asztrológia hatos házának összefüggésében.

...  ...  ...

Dénes Albert

Az egyetemes ember egyik legalapvetőbb megnyilvánulásáról lesz szó az alábbiakban, éspedig arról, hogy mit tehet és mit tesz az ember annak érdekében, hogy az univerzális szellemmel kapcsolatát fenntartsa és ezzel egységben tudjon létezni. Persze az, hogy mit tehet és mit tesz ennek érdekében, felszínre hozza a problémát, nevezetesen azt, hogy mit tehetne és nem teszi és hogy ez helyett mi mást tesz.

Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása

A leszűkített asztrológiai értelmezések a hatos házat a munka és a betegségek életterületének nevezik, ami igaz is, azonban számos metafizikai előzménye van ennek és az egész hatos ház értelmezési tartománya sokkal szélesebb, tágabb, minthogy kimerülne a munkában és a betegségben. Érdekes az, hogy a létezést leszűkítve, lefokozva látó és megélő ember számára ténylegesen nem jelent többet e ház, mint betegség vagy munka s még vegyük ide a spekulációt is, később ki fog derülni, miért. Spekuláció, munka, betegség.
Amennyiben az lenne az első benyomásunk, hogy a hatos ház a tettek háza, mivel itt kiemelt fontossággal van felruházva a tett, mintegy előtérbe van helyezve, tudnunk kell, hogy izolált tett, amely mögött nincs valamilyen gondolat és amely mögött nincsen valamilyen szó, nem létezik. Ilyen értelemben a hatos ház nemcsak a tettek háza, hanem a szóé és a gondolaté is, sőt végső értelmezésében éppenhogy a gondolat, a szó és a tett egységének a háza, amit egy személy megvalósíthat.
A személyről egyébként itt is úgy beszélhetünk, mint metafizikailag primordiális lényről és lényegről és azért mondom azt, hogy itt is, mert más házak, életterületek esetében a személy szintén úgy foglal helyet, mint aki az egész megalapozója és akin az egész további alapszik. Persze, hogy ezt így elfogadhassuk, a személyt, mint olyant meg kell tisztítanunk az összes rátapadt tévképzettől, fogalomtól, amelyek a létkorrupció előrehaladtával elfedték, elborították igazi értelmét nemcsak, mint szónak, hanem azt ezt megtestesítő emberi lénynek is. Láthatjuk, hogy egyre több metafizikai átvilágítást igénylő szó merül fel- tett, szó, gondolat, személy, lény, lényeg, létkorrupció, alap…-, máris ott tartunk tehát, hogy ennek a háznak egyik alaprendeltetését, a gondolatok univerzális szellem szerinti rendezését megkezdtük. Vegyük először a létkorrupciót, amely jelentésének feltárása nélkül egy tapodtat sem fogunk előbbre jutni. -
Vagyis annak megértése nélkül, hogy a történeti ember, és itt beleértem saját magunkat is, a gondolatnak, szónak és tettnek sajátosan szétszakadt állapotában él, megbomlott egységi állapotban, amelyből zavar, sötétség, betegség, értelmetlenség származik folyamatosan és itt van az a hely, ahol a hatos ház lényegét abban ragadhatjuk meg, hogy ez az az életterület, ahol az előbb említett egységbomlást helyre kell állítanunk, vagyis a szétesésből kilépve realizálnunk kell az egységet. Aki azt gondolja, hogy mindez így, ahogy van, jól van, soha nem volt másként, mindez, amiben élünk és ami bennünk él, nem más, mint maga a fejlődés, nem árt, ha kissé átvizsgálja magában és maga körül az állapotokat, mert abban ugyan igaza van, hogy az egyetemes létezés teljes egészében és állandóan jelen van és jelen van a legfelsőbb idill állapota is, de amit realizáltunk, helyesen mondva, amit derealizáltunk, azt nem nevezhetjük fejlődésnek és nem állíthatjuk, hogy az mindig is úgy volt, van és lesz. Maga a létkorrupció létrejöttével kapcsolatban több formát öltött magyarázat, értelmezés van és ez a téma talán egy egész külön előadást vagy még inkább egy előadás-sorozatot igényelne, itt azonban csak azokat a vonatkozásait emelem ki a létkorrupciónak, ami a hatos ház kifejtése igényel. Eléggé benne vagyunk a pácban, mert a hatos ház kifejtése éppenhogy az egész létkorrupció problematikáját aktuálissá teszi, beleértve a korrupció keletkezésére vonatkozó metafizikai alapgondolatokat is.
Azt mondom, hogy jól megértsük az életrend, szolgálat és egységmegvalósítás lényegét a hatos ház kapcsán, először koncentráljunk éberen a létkorrupció tényének átvilágítására. Említettem már és most csak ismétlem, hogy ennek a számításból való könnyelmű kihagyása a lényeg mellett való üres elsíklást vonja maga után. Nem arról van szó, hogy folyamatos, pszichológiai vagy vallásos értelemben vett bűntudatban kell élnünk, lehetőleg permanens félelemben, valami érthetetlen, homályos zavartól megszálltan, hanem arról, hogy megszokott életünk minden mozzanatában, ami már fel sem tűnik nekünk, ott vannak valamilyen formában, alakzatban az őskorrupció nyomai. E nyomokat nem úgy kell érteni, mint valami keményebb tárgy puszta lenyomatát egy puhább közegben, hanem úgy, mint aktív, hatásukat jelenleg is kifejtő egységromboló zavarokat az ember összes létezési nívóin, a szellemben úgy, mint a lélekben és a testben. Hogy honnan ered mindez? Minden megbízható metafizikai gondolkozó, akik az emberiség egyetemes szellemi hagyományából merítettek, megegyezik abban, hogy a korrupció eredetét a kezdetek kezdetére kell tenni és itt most csak Hamvas Béla Mágia Szútrájára hívatkoznék, amelyből egyértelműen világossá válik, hogy a létezésnek a legmélyebb pontján, vagyis az összes megnyílvánulás forráshelyénél van a létrontás forrása is.
Több kép van, amely ennek a korrupciónak a keletkezését tárja elénk, például, hogy kezdetben a teremtő mellett volt egy egyetlen sötét pont, amellyel a teremtő azonosította magát, de van egy olyan is, hogy eredetileg az ember, aki mikrotheoszként a teremtett világ ura volt, megkívánta az Istentől azt a képességet, hogy a sötét erőket szeretetté alakítsa át és megkísérelte ezt a műveletet végrehajtani. A sötét erőket azonban nem bírta átalakítani szeretetté és az embert a sötét erők elborították és a mélybe rántották. Az ember így lezuhant eredeti létezési állapotából és zuhanása közben magával rántotta az egész természetet. Mindkét kép, de főleg az utóbbi eléggé szemléletes ahhoz, hogy a korrupció keletkezéséről, méginkább jelenlétéről tájékoztasson bennünket. Mindezt csak azért mondom, hogyha valakit nagyon érdekel, hogy az annyit emlegetett korrupció hogyan és mikor keletkezett, válaszokat ugyan talál a metafizikai irodalomban, de mindenképp azt fogja találni, hogy itt nem a kronológia vagy a keletkezési körülmények a legfontosabbak, hanem a lét alapjaiban jelenlévő sötét pont, vagy rész, amit korrupciónak nevezünk.
Amiért ennyit fejtegettem a korrupciót, mindezt azért tettem, hogy végre rá tudjak térni a hatos ház rendeltetésére, vagyis az ember feladatára, amit a hatos ház jelez.
A hatos házat végső értelmében úgy határoznám meg, hogy ez az életterület, amely a személy szakrális szolgálatát jelenti, a szakrális szolgálatét, amely által a személy a mindennapi életet összeköti az egyetemes létezéssel és annak örök rendjével, megvalósítva ezáltal az értelmet, az idillt és a tulajdonképpeni hiteles egységet. Ahol ma jelenleg tartunk, ott nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy az értelmetlen, zilált, széteső és dühöngő hajsza, amit az emberiség csinál, egyre szélesebb körben terjed el, hanem arra is kell figyelni, hogy magának ennek a romboló tevékenységnek az intenzitása, tehát nemcsak elterjedése, fokozódik, nő. Miből következik ez? Ha azt mondom, hogy abból a mentalitásból ered mindez, amivel az ember téves fogalmakra építi a létezésben való teendőit, akkor még nem érném el a végső átvilágítást. Nem érném el, mivel a végső átvilágítása ennek a mentális magatartáson is túlmutat és erre a későbbiekben térek rá.


Előbb még szembe kell néznünk mindazzal a tettszerű, gondolatszerű megnyilvánulással, amit az ember gyakorol, a szóban, mint olyanban levő zavarokról is beszélve, melyek a korrupciót nemhogy feloldanák, hanem éppen a felmorzsolódás felé vezetnek.

 

A tudomány sötét oldala ( Életrend, szolgálat és az egység megvalósítása)

A hatos ház a szó, a gondolat megvalósításának háza is, így aki azt mondja, hogy itt ez az a hely, ahol az elméletet gyakorlatba ültetjük, igaza lehet adni neki. Persze, hogy milyen az az elmélet, szellemi tartalmait illetően, amely a gyakorlatba ültetésre vár, mindig is megvizsgálandó. Alapértelmezésként azt mondtam, hogy a hatos házban tevékenysége által az ember összeköti mindennapi életét az egyetemes léttel. Ezt az alapállítást fenntartom és ha már igen, akkor máris fontossá válik az, hogy az egyetemes létről valamiféle ismerete legyen az embernek, amennyiben mindennapi életét, tetteit, gondolatait, szavait össze akarja kapcsolni, egyesíteni akarja ezzel. Ez lenne az, amit orientációnak, helyesebben univerzális orientációnak nevezünk, ez az egyetemes létezésről való hiteles tudás megszerzése.

A hatos házat a kultusz házának is nevezik, vagyis már olyan rendelkezésre álló szellemi gyakorlatok mindennapos elvégzését, amelyek ráhangolják az embert az univerzális szellemre.

Amennyiben a szellemet kihagyjuk a folyamatból, akkor keletkezik az, hogy a kultusz külsőségei megmaradnak ugyan, de a lényeg hiányzik belőle, üres, értelmetlen, sötét aktussá válik. Amennyiben ugyanez a tévedés következik be az egyetemes tájékozódást, az univerzális orientációt illetően, akkor jelentkezik az, hogy ez a tulajdonképpeni megismerési folyamat egy téves alapokon nyugvó kutatási ténykedéssé csökevényesedik, amelyeknek úgynevezett eredményeiből az ember még nagyobb tévedések állapotaiba érkezik el.Mondanom sem kell, hogy itt a tudományos, még inkább szcientifista hozzáállásról, azaz nem-hozzáállásról beszélek, ahogy az említettek viszonyulnak a hiteles létezés alapismereteihez. Az embernek, mint tudatra ébredt anyagról, mint nagy, félig automatikus, félig akarattal rendelkező biomechanizmusról szóló tanításai bőven elegendőek ahhoz, hogy senki se vegye komolyan, még az sem, aki igen nagy hévvel beszél róla, mivel nem tud mást mondani. Tudomány lehet helytálló, amíg a maga alapján nyugvó technikai világot tartja, lehet helytálló, amíg az ember bizonyos fizikálisabb, vagy bio-fizikálisabb vonatkozásairól ad számot, ellenben az egész embert csak tudományosan megérteni nem lehet, mert az egész emberi lény kimondottan-kimondhatatlanul túlér a tudomány határain. A hatos házhoz tartozó egyik tévképzetet máris lelepleztük, nevezetesen azt a komolytalan magatartást, hogy azokkal a tudományos kutatásokkal és eszközökkel, amelyekkel az ember és világa úgynevezett titkait tárják fel manapság, még akkor sem fogunk semmi lényegeset megtudni, ha az ezzel kapcsolatos eredmény-beszámolók könyvtár-kolosszusokká nőnek. Felhalmozott részismeretek halmaza lesz, hajmeresztő következtetésekkel, semmi több. Erre rájött az emberiség, különben nem alakult volna ki a pszichológia, aki az embert, mint pszichológiai lényt akarta megérteni, kezdetben bátortalanabbul, nehogy a tudomány megharagúdjon, tartotta magát ahhoz, hogy a specifikusan kifejlett és egyre csak fejlődő emberi agy termeli ki a pszichikus jelenségeket, később aztán bátorságot kapott és bevetette magát a tudattalan feltárásának kalandjaiba.

Itt azonban saját magamat is ki kell javítanom, mert előbb a tudományról úgy beszéltem, mint megismerési, tájékozódási eszközről, még akkor is, ha téves alapokkal dolgozik, és mindezt most azzal helyesbíthetem, hogy valójában a tudomány és a részben abból kinőtt pszichológia is tulajdonképpen nem megismerési eszközök, hanem hatalomgyakorlási eszközök. A különbség lényeges, mert megismerésről itt már szó nincs, csak arról, hogy melyek azok a sémák, gondolati alapképletek, amelyek praktikája folytán hatalmam alá tudom vonni hatalmi ambícióm tárgyát, legyen az természet, ember, bármi, bárki. Tulajdonképpen korrupt megismerési erőfeszítések sora, amelyben azt kutatom, hogy amit igazán megismerni nem tudok, mégis érdekem, kontrollom, irányításom alá tudjam vonni, lehetőleg úgy, hogy maximális hasznomra legyen. A dolog, a másik ember, a természet, bár egyiket sem tudtam lényegében megérteni, de mivel úgy látom, hogy létem függ ezek lététől, úgy kell tennem, hogy mindezek az általam maximálisan kontrollálható módon szolgáljanak engemet, vagyis létezésemet feltétlenül biztosítsák. Mivel tudom, hacsak nem akarok magamnak is hazudni, hogy egész lényegében nem ismerem sem az embert, sem a dologi világot, sem a természetet, de úgy hiszem- persze tévesen - hogy létemet ezek biztosítják vagy nem és mivel a nem ismert részbe akár az is beletartozhat, hogy éppen nem az én létfenntartásomat szolgálni akaró tendenciák bújnak meg itt, a legjobb az, ha megkeresem azt a kizárólagos formulát, melyet alkalmazván feltétlen szolgálatomra kötelezhetek embert, természetet, bármit. Nagyjából ez lenne a hatalmi állásra való helyezkedés alapgondolkodása és alapérzülete, vagyis a tévesen értelmezett megismerésen keresztül, a lefokozott, elégtelen ismeret és látás sötét állapotaiban kialakuló hajlam, hogy mindazt, amit nem értettem meg, létem szolgálatára kötelezzem el. Ez lenne ennek az alaptévedésnek az egyik módosulata. De vannak más módosulatok is, amikor az ember továbbviszi a korrupt gondolatot, anélkül, hogy átvilágítná azt, és felmerül benne annak a lehetősége, hogy a létezésben levő, általa lényegében nem ismert létezők esetleg nem-e tartalmaznak olyan tendenciákat, amelyek nemhogy nem a szolgálatára vannak, hanem egyenesen az ő léte ellen fordulnak. Arra nem is gondolva, hogy az ilyen átvilágítatlan gondolatok előszeretettel fogannak meg az elhanyagolt centrális világlátásában, imaginációjában, kezdi belelátni ezeket a képzel veszélyeket a világba, természetbe, más emberbe, más emberek nézeteibe átvetítve, mindenhová, ahová csak néz. Arra, persze, még kevésbé gondol, hogy az említett centrális világlátási hely, az imagináció nemcsak lát, hanem teremt is, vagyis az általa látott képeket megteremti, megvalósítja. Akkor meg elmegy megkeresni léte ellenségeit és meg is találja a baktériumokban, sugárzásokban, fűben, fában, génekben, bárhol ahol a korrupt keresgetés hipotetikus mentális impulzusa vezéreli. Közben persze azt sem veszi észre, hogy bár valamikor szolgálatra akart kényszeríteni mindent és mindenkit, most ő lett korrupt imaginációja beteges rögeszméinek kiszolgálója és kiszolgáltatottja, még akkor is ha ezeknek a fixa ideáknak tudományos rangot tulajdonít.
Megnézhetjük a történelem közelmúltjában, hogy a természetből nyert, számunkra nélkülözhetetlennek vélt anyagoknak a kiszipolyozása hogyan zajlott le és azt is megnézhetjük, hogy hová érkeztünk el ma, amikor, ha a természet kirablását a globális jelzővel látom el, már csak elcsépelt, kikoptatott szavat mondok. Azt mondja a hagyomány, hogy az ember vagy a természet apja vagy a természet kirablója. Az előadás elején áthaladtunk egy olyan képen, hogy az ember eredeti állapotában a teremtett világ ura volt (pontosabban az kellene legyen, mert ez a helye az egyetemes létvízióban), úgy is mondhatjuk apja, mert azt állandóan össze tudta kötni uralma szolgálatával és szolgálata uralmával az univerzális szellemmel és léttel. Ebből az állapotból lezuhant, magával rántotta a természetet is és most itt van a lezuhanás sötétségében, ahol az uralmat összetéveszti a hatalommal és korrupt (egyoldalú) létének megmentési lehetőségét abban látja, ha a természetet a maga szolgálatára kényszeríti. Persze, nem csak a természetet. Az emberi közösség, mint olyan, ugyancsak ebből a tévedésből táplálkozó hajlamokkal van átitatva és rosszul értelmezett egymásra utaltságunk kapcsán jön egymás kifosztása, démonias kiszipolyozása, elnyomása, egyik embernek a másikat infernális állapotokban való tartási kényszere, végül és reménytelenül, saját magunknak saját magunk általi bezárása infernális állapotokba- félelem, létért való aggódás, az aggódásból adódóan megengedni azt, hogy olyant tenni vagy gondolni, ami lényünket még inkább beszennyezi, ezt elrejteni, vagy olyan magyarázatot hazudni bele, ami legalább megóv a végső összeroppanástól.
Körülbelül ez a mai társadalmi apparátusok kialakulási mechanizmusa is, mechanizmusa éppen azért, mert a létezést a korrupt látásával látó és a korrupt gondolatával gondoló ember az egészet úgy fogja fel, mint mechanizmus, mint egy nagy apparátus, ugyanis ez az utolsó menedéke, amelyben, ha ugyan mindig nem is tud irányítani, a dolgokat kontroll alatt tartva, de amelyben úgy tűni neki, hogy tájékozódni tud valamelyest. Az, hogy mennyire jól lehet tájékozódni ebben az apparátusban, jól meg lehet tapasztalni, amikor például egy ember úgynevezett egészségügyi problémáira az orvostudománytól vár megoldást s így elmegy az egészségügyi apparátus várának labirintikus folyosóit járni, ahol a biztosító testvérapparátus által lefektetett rendszabályok soha véget nem érni látszó betartásával végül eljuthat a medicina elhívatottjához, aki problémájáról, tudományosan hitelesített blöffön kívül semmi lényegeset nem tud mondani, végül elkeseredetten, haragosan, kétségbeesetten ott kell hagyni az egészet. Persze nem érti, hogy a betegség, mint olyan nem érthető meg a medicína által felállított paraméterekkel. A betegség, mint jelenség, mint állapot kinő a medicína keretei közül és nem kell feltétlenül megharagudni sem az orvosra, sem a rendszerre, mert az orvos a medicína tudományát szisztematikusan, azaz apparatikusan begyakorolva nem is tehet egyebet általában, mint azt "en plussz egyszer" elismételni, a rendszert meg nem lehet felelősségre vonni, mivel személytelen, és végül is nem más, mint egyetemes emberi alapállásunk hiányában képződött szövevény.


Ahhoz, hogy a Szűz erőterével megfelelésben álló életterület, az asztrológiai hatos ház által jelzett feladatainkat el tudjuk kezdeni, meg kell tanuljuk az egyetemes szellemben való gondolkozást. A hatos ház üzenete feladatainkra vonatkozóan az, hogy az előbb valamelyest ismertetett korrupciós labirintust felszámoljuk és egyetemes rendeltetésünk szerint éljük meg mindennapjainkat, vagyis úgy tudjunk gondolkozni, szólni, tenni a mindennapokban, a múlandóban, hogy azt egységbe kapcsoljuk az egyetemessel, az örökkel. Megtört lényünket s az általunk lerombolt természetet, a fizikai egészségünket elsődlegesen beleértve, alakítsuk át arra alkalmassá, hogy az egyetemes lét, az egység szolgálatára alkalmassá váljon. Azért mondtam kijavítás helyett átalakítást megtört lényünket illetően, mert ez közelebb visz a transz-szubsztanciációhoz, amelyről nemsokára lesz szó.

Azt a szellemet, ami ebben nemhogy segít, hanem alapnak számít, az igazi metafizikán keresztül, többek között a hagyományokból kapjuk meg, mert itt található az emberi lényre és az egyetemes létre vonatkozó teljes ismeret, amellyel nem rendelkeznek sem tudomány, sem vallás, sem pedig az újonnan megjelent, a hagyományok tanítását félreértelmező pszeudoezotérikus tanok. A metafizikát nem kell összetéveszteni csak a hagyományokra korlátozódó ismerettel.

Az igazi metafizika tud arról is, és érdekes módon maga a hagyomány is tud az apokaliptikus, történeti korról és az egység megvalósulásának koráról, a szabad személy és az egyház megvalósulásának állapotáról. Mindkettő, amennyiben tud mindezekről, mégis miben különbözik? Nos, a létezés lényegének látásáról van szó, mind a metafizika, mind a hagyományok esetében. Ami a különbség, hogy maga a hagyomány emberének kiindulási és megérkezési állapotai másak voltak, ami a Hamvas Bélának a hagyományok aritmológiájáról írt írásában ellenőrízhető, lásd a definitív szám értelmezésénél. Most, az apokaliptikus kor végkifejleti fázisában, amikor már jelenvalóvá vált a szabad személy és az egyház korának kérdése, természetesen más a kiindulási és a megérkezési állapot, tehát más az alaparitmológia, ami szintén és ugyanott, ahol az előbb említettem, leellenőrízhető. Ilyen módon van különbség hagyomány és metafizika között és ezt azért kell figyelembe venni, hogy tudjuk, hogy a hagyomány valamivel kapcsolatos gondolata nem pontosan felel meg annak, amit mi ugyanerről gondolunk és nem is lehet azt úgy megvalósítani, ahogy mi véljük, hogy ők gondolták, ugyanis akkor még élt az egyetemes nyelv, most pedig számot kell vetnünk a nemzeti nyelvek fogalom-jellegével, amelyek képtartalma lefokozottabb és fogalmi korlátozottsága annál nagyobb. Az igazi metafizika értelme, hogy az ilyen félreértési lehetőségeket eloszlassa és még ebben is különbözik a tulajdonképpeni értelemben vett hagyománytól, mert a hagyományban annyira kinyilatkoztatásszerűen világos és egyértelmű volt az egész a hagyomány emberének számára, hogy a félreértés, mint lehetőség nem létezett. Ma létezik ez a lehetőség s a metafizika szerepe, hogy a félreértést lényeges kérdésekben és válaszokban és megállapításokban ne kövessük el. Azt a félreértést se kövessük el, hogy abban a hitben tartsuk magunkat, hogy a hagyomány korát kell nekünk visszaállítani, mert tudjuk pontosan a legmegbízhatóbb gondolkozók nyomán, hogy a szabad személyt kell megvalósítanunk, mivel a szabad személy nélkül az egyház, vagy Isten országa nem valósítható meg. Az egyetemes létezés és az egyetemes ember a hagyomány korában is az volt, mint ma, a történeti kor végén, csakhogy a hagyomány erre vonatkozó ismeretei megbízhatóak, a történeté meg megbízhatatlanok. A hagyományok ismerték az egyetemes létezést és az embert, ezek egységét, a történet emberének maximum silány fogalmai vannak minderről. Tehát, ilyen értelemben kell a hagyományokhoz fordulni, hogy az általa adott nélkülözhetetlen tudást megszerezzük és személyünkbe integráljuk, amely feladatunk megvalósításához szükséges. Ettől kezdve már a személyes éberségünktől függ, vagyis metafizikai érzékenységünktől, hogy lényegében mit tudunk realizálni vagy sem. Paradox módon a hagyomány erről is tud, vagyis arról, hogy a beavatott bár rendelkezvén az illető tudással, létfontosságú döntő helyzetekben mégis az számít, hogy az adott tudást is felhasználva milyen éberségi színvonalat tudott személyesen megvalósítani. Ilyen módon az a különbség, amit megtettem metafizika és hagyomány között csak arra jó, hogy hagyományokból önkényesen kiragadott gondolatokat ne tévesszük össze a metafizikával és a metafizika meghatározását ne korlátozzuk csupán hagyományismeretre, egyáltalán, ne tegyünk olyan fogalmi meghatározási kísérleteket amelyek a metafizikát önkényesen és öncélúan korlátok közé szorítják, mint tant, gondolkodást, nem is beszélve filozófiáról s így tovább. Ha mégis meghatározásra vágyunk, mert ez nélkül fogalomigényünk hiányt szenved, legyen elég a Hamvas által tett meghatározás, hogy az éberség a lélek metafizikai érzékenysége, így tehát a metafizika tulajdonképpen az éberség, a lélek látási képessége, az egyetemes létezés egységében való legtisztább tudatossággal megvalósuló integráció, az egység látása és realizációja.
Nagyjából ezek a metafizikai alapok, amelyek kellenek, ahhoz, hogy az embernek fogalma legyen arról, hogy mit is kell mindennapi életével tegyen. Mindenképpen, az egyetemes ember, az univerzális személy megvalósulásának szolgálatába kell állítania mindennapi életét, mert mint mondtam az egyház, vagy Isten országa, vagy az igazak közössége nem tud megvalósulni a személy nélkül, a személy szót igazi, tehát a lefokozott emberi egyéntől élesen megkülönböztetett értelmében véve. Így is, úgy is az ember valaminek szolgálatba állítja magát, mivel lényének lényegéből adódóan olyan létezési állapotban van jelen, hogy a szellemi világban potenciálisan létező tartalmakat realizál, tehát így is-úgy is közvetít bizonyos létezési színvonalak vagy ha jobban tetszik szférák között. A probléma az, amikor a lefokozott éberségű ember olyan szellemi tartalmaknak szolgálatába állítja magát, amelyek a korrupt létből fakadnak és amelyek a korrupciót fokozzák. Láttuk már azt is, hogy ha az ember létmegmentési kényszerképzetek rabja lesz, mert úgy látja lefokozott éberségében, hogy létét bizonyos tényezők sodorják veszélybe és így mentési stratégiákat kohol, akkor ezeknek, mint szellemi álalakzatoknak lesz a kiszolgálója, ez a korrupt szellemi képződmény lesz az ő vezető hatalma, irányítója, ugyanis bármilyen esetben mindig a szellem az, ami irányít- lásd, például a történet során bizonyos ideológiák formájában folyamatosan fel-fel bukkanó korrupt szellemet, amelyről amikor kiderűlt igazi mibenléte, akkora már az emberek esetleg halomra gyilkolták egymást. Egyedüli, a szörnyű tetteket ösztönző gondolat az ideológiába bújt infernális szellem volt és az ezekért egyedül felelős lény maga az ember, aki lecsökkent szellemi éberségével nem ismerte fel az úgynevezett démont. Annyit fogott fel a kába ember, hogy megjelent az illető eszme, olyan módon, hogy megjelenési körülményei indokolták magát az eszme infernális sugallatát arra vonatkozóan, hogy mit kell ilyen helyzetben tenni, ezután már nem volt más hátra, mit vakon gyilkolni, vagy meggyilkoltnak lenni. Aztán az eszme lelepleződött, mint aktív szellemi hatalom elenyészett a semmiben, de a visszavonhatatlan következményekkel ott maradt az ember és csak annyit érzett vagy tudott, hogy egy fokozattal korruptabb lett. Persze, mindig is, az ilyen korrupt ideológiák közvetítésére az úgynevezett sötét hatalmak kaptak közvetítő embert jó szónokok formájában, akiket a csökkent személyiségtudatú emberek tömeggé verődve lelkesedve hallgattak, mert a pszeudosz bódítóan csalogató gondolatainak szentimentálisan bedőltek.

Mindezt miért mondtam el? Mert, ha megvizsgáljuk önmagunkat és az egész világot, akkor a korrupció következtében hatalomra kapott sötét szellemi erők jelenlétét és aktivitását tudomásul vehetjük és most itt nincs szó valami spiritiszta értelemben vett alvilági lények által megtestesített gonosz szellemről, mert ezt túlságosan és fölöslegesen misztifikálná mondanivalóm lényegét. Elsősorban utalnék azonban magából a lefokozott éberségű emberből kiinduló szellemi eltévelyedésre, aki éppen saját maga állította szellemi korlátai között szenvedve szenzációként élné meg esetleg egy asztrállárva felbukkanását is, mindjárt rohanva a találkozás tényével, mint bizonyítékkal, hogy úgy-e mondtam én, hogy nem vagyunk egyedül ebben a világűrben. A hagyományok ilyen alacsonyabb spirituális világban létező lényekről tudtak és annélkül, hogy egy pillanatra is szem elől tévesszék saját rendeltetésüket, úgy tudták tudomásul venni ezeknek a lényeknek a létezését, hogy azok létezésben elfoglalt helyével és spirituális értelmükkel tisztában voltak és semmiképp nem jöhetett létre olyan, hogy ezek ilyen-olyan álalakzatok formájában be tudjanak tolakodni az ember gondolataiba és átvegyék az irányítást, már csak azért sem, mert tisztában voltak azzal, hogy csakis a lefokozott éberségű, a valótlanságban részlegesen elmerült ember kezd előteremteni ilyen lényeknek tűnő, vagy inkább gondolati-érzelmi impulzusoknak megfelelő pszeudoszokat, amelyek ha irányítani kezdik az embert, az a sötétségben végleg elmerül. Vagyis tudja a hagyomány azt, hogy léteznek ilyen nem-létező, avagy a létezést derealizáló, démonoknak is nevezett lények, tulajdonképpen nem-lények, amelyek egyes-egyedül az ember imaginációján keresztül fejthetik ki korrupt hatásukat, de csak akkor, ha az ember ezt hagyja. Az ilyen lények az értelemtől, az ige szavától, a logosztól teljesen szétoszlanak, eltűnnek, megszűnnek létezni. Minderre azért tértem ki, mert a hatos ház disszharmónikus vonásai közé nemcsak az tartozik, hogy az ember tudományos nézeteken kívül egyebet elfogadni nem hajlandó, hanem ide tarozik a másik véglet, a babonás, a spiritiszta, a misztifikációkban izolálódó ember is, aki hajlamos az obszkúrus misztifikációkban odáig menni, hogy emellett még a tudomány közlései is felszabadítónak hathatnak.
Ma, amikor látjuk a hatos házra jellemző összes tévedési lehetőségek lényegét, és egy kis éberséggel beláthatjuk azt, hogy ezek következményei beláthatatlanok más elhatározásra nem is juthatunk, minthogy végre egyszersmind tisztába kerüljünk az emberi lénnyel, hogy ki az és hogy mi a feladata, mi az életének az értelme. Mindezt megtudjuk a hagyományokból, ezen belül az általam egyik legobban ismert asztrológiai hagyományrendszerből. A hagyomány az embernek visszaadja önmagát, tehát világosan helyreállítja a képet saját magáról, az egyetemes ember ősképét és tudjuk, hogy amennyiben sikerül a képet életképzeletünk, imaginációnk központjába helyezni, az fog megvalósulni. Ez, mondjuk, nemcsak kimondottan hatos házhoz tarozó feladat, de amit itt tehetünk az az, hogy mindennapjainkat olyan gondolatok alapján rendezzük át életrenddé, amely a kellő metafizikai hangoltságot folyamatosan lehetővé teszi a magasabb feladatoknak való elégtétel szempontjából.

Itt jön két dolog, amire előbbiekben utalást tettem azzal a megjegyzéssel, hogy a későbbiek során még ki fogok térni ezekre. Egyik a transzszubsztanciáció volt, amely átlényegülést jelent, a másik pedig az, amikor még az elején kijelentettem, hogy az ember korrupciója a mentális magatartás korrupcióján is túlmutat, mint eredet. Ez a kettő összefügg olyan vonatkozásban, hogy az ember nem jelenlegi korrupciós helyzetének a foltozgatásán, kijavításán kell kezdje a műveleteit, hanem az eredetnél, vagyis az imaginációjánál, ahol is lénye legmélyén saját magáról és a létezésről alkotott valamilyen korrupt vízió fejti ki hatását. Itt bejön megint az, hogy ez nem csupán hatos házas feladat. A transzszubsztanciáció sem tartozik teljes egészében csak a hatos házhoz, de annyi igen, hogy életünkből, magunkból úgy, ahogy ez most van, meg kell formálnunk az ennél magasabb létet és lényt, amely persze csakis az éberség gyakorlásával lehetséges. Amennyiben nincs ez meg, nem tudjuk elkezdeni azt az átlényegülési folyamatot, amely nem a korrupciós lyukaink javítgatása, foltozgatása, hanem számításba véve egész lényünket és persze azt is, hogy mindeddig mennyit korrumpáltunk magunkat és a létet, egy döntő elhatározással megtesszük azt a fordulatot, amit a hagyomány metanoiának, megfordulásnak hív és elkezdjük életünket, magunkat egyetemes gondolatok szerint rendezni, ami csak más szó arra, hogy az egyetemes létezés szolgálatába állítjuk magunkat. Ez az átlényegülés, amely érthetővé teszi, és csakis ez teszi érthetővé, hogy a korrupció bizonyos fokán álló, lefokozott, megtört ember magából hogyan alkothat többet lényegében, mint aki ebben az állapotában. Úgy, hogy ha megfordul és az egyetemes szellem szerinti életrendjén keresztül elkezdi ténylegesen realizálni azt, ami az ember primordiális küldetése itt a földön, akkor ezzel egyidőben elkezdődik az átlényegülés, tulajdonképpen eredeti lényege felé kezd emelkedni, ami ugyanakkor metafizikai alapállása is, sztátusz abszolutusza.
Így, hogy megvílágítottuk az életrend kérdéskörét, azzal a megerősítéssel, hogy ez nem más, mint a szó-gondolat-tett egység a személyes életben, most nézzük meg személyesebben is. Az, hogy mi az alapgondolat, arról is volt szó az egyetemes lét szolgálata kapcsán. A szó maga a kinyilatkoztatás szava, vagyis a szent könyvek, a szellemi hagyományok logosza, igéje. A tett pedig valamilyen életgyakorlat, amit az ember az előbbiek alapján folytat mindennapjaiban. Nincs szó, természetesen valami hamisan fennkölt gondolatok jelenlétéről, amelyeket valamilyen, inkább külsődleges ceremóniák kísérnek, mert a hatos ház életrendje az egyszerűségben kifejeződő egyetemes értelem. Ilyen módon lehet a kertészkedéstől, a táplálkozásig, takarításig mindezeknek szellemi kultusz-jelleget tulajdonítani, persze, ha tudjuk ezek metafizikai értelmét és az életrendbe beépítve úgy gyakoroljuk őket, hogy a megfelelő értelem által áthatott tudattal állunk ezen tevékenységekhez. Az illető tevékenységnek megfelelő értelem az egyetemes értelemmel egybekapcsolódik, a tett által pedig maga a személy egységesül, aki megvalósítja a szellemet.
Természetesen nagyon sokféle tevékenység lehet kultikus, lényeg, hogy a metafizikai alapértelemre legyen építve. A hétköznapok átszellemítése is így érthető, hogy az ember először tudomásul kell vegye, hogy nincs egy külön, profán hétköznap és a szakrális öröklét, hanem egy egyetemes létezésbe vagyunk jelen, ahol a múlandó hétköznapokat összekapcsolhatjuk a szakrális örökkel. Tehát, ilyen értelemben nincs külön profán idő és a szent örök, az abszolút időfölöttiség, mert ebben a múló időben kapcsolatot tarthatunk fenn az egyetemessel, s bár, amint Hamvas írja, hogy az emberiség szimfóniája időben hangzik, de ennek hangjai áthangzanak az öröklétbe, az időfölöttiségbe. Lényeges mindebből indulni ki, mert hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a mindennapokat forgató időkerék egy lényünket megörlő malom, amelyben maximum csak küzdhetünk létünkért. Ebből, a létért való küzdelem gondolatából kiinduló magatartásról tudunk és azt is tudjuk, hogy a földi élet metafizikai értelméhez semmi köze. Hamvas írja a Mágia Szútrában, hogy az alap az életszentség, vagyis hogy életünket úgy kell felfogni, mint szakrális tényt, s azt írja még itt, hogy aki nem így tesz, aki ezt nem veszi tudomásul, annak számára semmiféle mondanivalója nincs. Azt is tudjuk, hogy nem nagyképűségből írja ezt, hanem tudván azt, hogy bárki, aki nem fogadja el az emberi élet szent voltát legelső és legalapvetőbb gondolatként és nem ennek mintájára kezd megnyílvánulni, akkor ennek az embernek a megnyilvánulásai nem lehetnek mások, mint hazugság, erőszak, kételkedés, spekuláció, s minden más, ami az alapállásról leszakadt hitetlenség sötét állapotaiból bújnak elő. Aki azt állítja, hogy ez az egész itt, mint földi élet, mint véletlen van jelen, vagy hogy egész keletkezését valahol ott lehet megtalálni, ahol az ésszerűség lassan-lassan megformálja ezt, nemhogy téved, hanem éppen nem a lényeget keresi. Azért említettem a véletlent, mert nagyon sok ember életében túlzottan jelentős helyet foglal el a véletlen fogalma, vagyis ezek az emberek a véletlen lehetőségét abnormális méretekben fenntartják, hogy valamely sorsdöntő esemény véletlenszerűen bekövetkezik. Azt is tudják viszont, hogy a véletlent nem lehet tudatos kontroll alá vonni, s ezért folyamatos bebíztosítási kényszerben élnek, hogyha netán véletlenszerűen bekövetkezik egy nemvárt és lesúlytó állapot, történés, esemény, akkor a bebiztosítás által kikerülhetnek a helyzet szorításából. Beláthatjuk, hogy a metafizika számértelmezésének, a metafizika matematikájának milyen nagyfokú nemismeréséről tanuskodnak ezek a gondolatok és az ebből adódó viselkedés.

Először vegyük a véletlen fogalmát. Voltak ugyan olyan metafizikai kijelentések, hogy a véletlen nem létezik, de ha alaposabban utánanézünk, kiderül, hogy létezik és éppen a metafizikai irodalomban értelmezve áll , hogy a véletlen tulajdonképpen a létezési minimummal áll összefüggésben, vagyis a véletlen száma és a létezési minimum száma összefügg olyan értelemben, hogy ezek mind egy tartományban vannak jelen, ahol van a létezési minimum, ott van a véletlen. A létezési minimum pedig nem más, mint az a tartomány, ami el van szakítva az egyetemes létezés alapértelmeitől, számaitól. Tehát, a véletlennek csak ott van hatásköre, ahol az egyetemes létezési aritmológiáktól eltávolodunk, a létezési minimum tartományában, központi léttengelyünkhöz viszonyított extrém perifériára való sodródásunk állapotaiban. Tehát, a véletlen csak ilyen értelemben létezik, és akinek túl nagy szerepet kezd játszani életalakításában, még mielőtt aggódó biztosítási hadjáratát elindítaná, jusson eszébe, hogy a hibát a kalkulusban már elkövette, mert nem ismerve a véletlen metafizikai természetét, beengette ezt ő maga az életébe, vagyis tetteit, intézkedéseit, sors-problémái feloldását a véletlenre, a véletlen számára kezdte alapozni, vagyis a létminimumra alapoz. Minden egyes ilyen fogalomnak, amelyek viszonya a számokhoz szorosan kapcsolódik, a metafizikában megtalálhatjuk az értelmezését, tiszta képet kaphatunk arról, hogy mi a valószínűség jelentése, mi a szerencse jelentése, mi a "minden", mi a "teljes", mi az "egész" jelentése, legközelebb és legvilágosabban Hamvas Béla műveiben és nélkülözhetetlen számunkra, hogy a felsorolt, az általunk fogalmakként használt szavaknak megismerjük az igazi jelentését. Ahhoz, hogy helyes kalkulusra tudjuk építeni sorsunkat, életünket, a metafizikai számtant el kell sajátítanunk. Azt, hogy sorsunkat mi magunk alapozzuk meg és építjük fel, azt ezek után már nem is tartom szükségesnek túlhangsúlyozni. A születési horoszkópban, amit még születési képletnek is nevezünk, található meg leginkább az az egyedüli személyes számértelmezési lehetőség, amelyek utalnak lényünk alapértelmeire és a alapértelmektől való eltávolodási helyzeteinkre is, így kész képet kapunk arról, hogy miket hordozunk magunkban, és hogy mi az amit tennünk kell.
Az, hogy a születési képlet mennyire világos képet ad nekünk, az megint csak attól függ, hogy mennyire világosak vagyunk mi magunk, vagyis mennyire oszlattuk el magunkban az egy-egy dologgal, fogalommal kapcsolatos téves látást és ugyanakkor mennyire értettük meg mindezek igazi értelmét és lényegét. Ezek megértése, ha nyítottak vagyunk nem jelent különösebb nehézséget, vagy nem igényel kiváltságos képességeket, hiszen mondtam már, hogy hiteles, megbízható metafizikai irodalom van, amely nélkülözhetetlen segítséget nyújt számunkra. A fontos, hogy ezeket az ismereteket elsajátítva elinduljunk az életrendünk megtisztítása felé, sorsunk tudatos rendezése, alakítása felé, lényünk átlényegítése felé. Amikor mindezt, mint folyamatot sikerült elindítani, akkor már beszélhetünk igazi fejlődésről és akkor már világosabban kezdjük látni azt, hogy itt nem arról szól az egész, amiről gyerekkorunk, fiatalkorunk és még felnőttkorunk során is hagytuk passzívan magunkat betáplálva lenni. Ekkor kezdenek eltörpülni számunkra a különböző eszméket, ideológiákat hirdető személyiségek, amikor már látjuk, hogy milyen sajnálatosan félreértett alapokból fejtették ki gondolataikat és látjuk már azt is, hogy ezeket nem választja el semmi azoktól, akik mások homályos eszmetöredékeiben teljes szellemi igénytelenségben sodródnak. Természetesen itt nincs arról szó, hogy az ember valamiféle felsőbbrendűségi helyzetbe kerül, amennyiben így véli, téved, csupán arról van szó és ez a lényeg, hogy el kezdi látni tisztán és egyre tisztábban, hogy milyen állapotban volt, hol tart most és hogy mit kell megvalósítania.
Tehát, mihelyt a realizáció útján elindul, személyes rendeltetését, feladatát, lényének lényegét egyre tisztább képként látja és mint már mondtunk, kép, látás és teremtés szorosan összefügg, igazi személye megvalósításán így állandóan munkálkodhat. A személy az, aki összeköti a földi életet, a hétköznapot az egyetemes léttel, tehát amikor személyén és személyével összefüggő dolgain személyesen munkálkodik, akkor máris szolgálatban van, az egyetemes létezés, az egyetemes emberiség szolgálatában. Ez az egyedüli hiteles és értelmes szolgálat, gondolkodás és életrend. Minden más, vagy a puszta megélhetésre tett racionalizmus kényszermunkája, a robotolás, vagy ennek egy hevesebb kifejeződése, a létért való küzdelem. Mind korrupt hozzáállás a létezéshez, az alapállás hiánya. A tengelytől való eltávolodás és perifériára való helyezkedés. Létminimum és véletlenszerűség. Spekuláció, gond és hitetlenség. Hogy mindezektől le lehet betegedni, gondolom, már nem is szorul különösebb magyarázatra és így az sem, hogy miért nevezik a hatos házat a munka és betegségek házának is. A gondolat-szó és tett szétszakíthatatlan egységének kapcsán láthatjuk, hogy a korrupt gondolat, tehát a lefokozott, az egyetemestől elszakadt szellemiségű gondolat milyen könnyen jelenik meg a szóban és a tettben és a korrupt szellemi tartalom milyen könnyedén ölthet fizikai testbeli kifejeződést, alakulhat át betegséggé. Azt mondtuk, hogy a hatos házhoz tartozó korrupció az, hogy a gondolatot elszakítja a szótól és mindezt a tettől, itt azonban egy olyan jelenséggel is szembe kell néznünk, hogy mivel e három felbonthatatlan egységet képez, így a sötét gondolat átmegy sötét szavakba, a sötét szavak sötét tettekbe. Hogy mindezekből hogyan lehet betegség, nem okoz fejtörést. Ahogy a Mágia Szútra írja-a szellem bűne, a lélek őrülete és a test betegsége, de mindhárom együtt. A betegséget azért emelem ki itt most, mert nagyon sokan vannak, akik különböző egészségi problémáikra, betegségeik gyógyítására szeretnének megoldást kapni, s a legjobb az, ha ez a válasz- és megoldáskeresés őket, persze saját belátásuk alapján, a metafizika felé vezeti. A megfelelés egyszerű- a látszólag sokféle betegség alapjában egyetlen betegség áll, az egyetlen egészségi állapottól való eltávolodás, mint ahogy a korrupció sokféle megnyilvánulásának alapjában is egy korrupció áll, az alapállásról való leválás. Az, hogy mi értelmezhetjük a horoszkóp segítségével a különböző betegségeket,  az értelme az, hogy pontosan meg tudjuk nevezni azt az egyetemes világalkotó lételvet, ahol az illető személy nem az alapállásnak megfelelően élt, tehát feltárja korrupciójának mibenlétét, jellegét, egyben megmutatva a helyes irányt is az ismét egészségessé válás felé, vagy ha úgy tetszik az alapállás felvétele felé.
A főbb betegségcsoportok metafizikai értelmezése az asztrológia segítségével legalább egy külön előadást igényel.

Egyelőre ennyit a hatos házról, mint életrendről, szolgálatról és az egység megvalósításáról.


Publikálva: 2008-07-25 10:01:47
Megnézve: 4047

Sorsok értelmezõjeként várom a kérdezõt!


    Aktuális

    ...Dénes Mária
    Address:

    E-Mail:
    denesmaria73@gmail.com denes_albert72@yahoo.com


    Skype ID: maresz9   OFFLINE [OFFLINE]

    Asztrológia, tudás és szabadság- Tanulmánykötet

    Esszék, Tanulmányok

    Egyetemes törvények


    Most: 2018-11-19
    Oldal látogatva: 493260
    Most az oldalt nézik: 3 (Regisztrált felhasználók: 0, Vendégek: 3)
    (Nincs regisztrált felhasználó online)
    (Robotok: 0)
    Legtöbben itt voltak: 36, ekkor: 2010-03-27 21:37:24
    find Keresés a tartalomban




    Belépés
    Felhasználónév:
    Jelszó:

    Regisztrálás
    [651 regisztrált felhasználó]


    free counters

    Dénes Mária

    Névjegy létrehozása