Dénes Albert és Mária honlapja
Az élet asztrológiája
Alapvetõ szellem, a kereszténység.

...  ...  ...

Dénes Albert

kettosseg


Természetesen meg kell érteni a kereszt szimbólumát is, de a döntõ magának a kereszténységnek a megértése és megvalósítása. A kereszténység a létezés alapvetõ szelleme. Szellem, mint törvény, szellem, mint követelés, szellem, mint lehetõség, szellem, mint a valóság összetartó ereje, szellem, mint feladat. Mélyen egységlogikai vonatkozásai vannak, abban az értelemben, hogy a kereszténység csakis egységlogikával érthetõ. Így a kereszténység egyszersmind a legmagasabb fokú szabadság lehetõségének is megalapozó szelleme.
Ma már nem lehet kereszténységen kívül gondolkozni. Ami ugyanazt jelenti, hogy nem lehet egységlogikán kívül gondolkozni. Mindez azt jelentené, hogy mindenki így is él, így is gondolkozik? Távolról sem. Vagy azt jelenti, hogy a kereszténység kikerülhetetlen kényszer? Ezt sem jelenti. Szokták mondani, hogy a kereszténység lehetõség. Valahogy így is kell érteni, persze a lehetõség metafizikai fogalmának alaposabb tisztázása mellett.
Azt is tudni kell, hogy a kereszténység nem történeti produktum. Nem zárja ki a történetet, de nem szabad csak merõben történeti korszak-jelleget adni neki, mert komoly azaz komolytalan félreértések keletkeznek. A kereszténység ötvözi a hagyományt, a történetet, a racionalitást, a szellemet, nem zár ki semmit, hanem mindent az értelem átvilágításába helyez, megért, megismer és a megfelelõ helyre tesz.
A kereszténységnek az egyik lényegi vonása, amint ez már a kereszt szimbolikájából is látható, miszerint két fontos létezési megnyilatkozás találkozik, mármint a vízszintes és a függõleges, egy pontban metszik egymást, jelezvén azt, hogy többrõl van itt szó, mint két vonal merõ reprezentációjáról. Középpont keletkezik, centrum, világossá válik, hogy nem csak hogy van valami köze a két vonalnak egymáshoz, hanem elszakíthatatlanul egymáshoz tartoznak. Maga a kereszt így egy metafizikai szimbolikus alakzat, egy kép, létezési alapképlet. Nem csak annyit mond el, hogy ami fent van, megfelel annak, ami lent van és fordítva, hanem azt is, hogy az egész itt van. A létezés egésze itt van. Amit a hagyomány mond, mármint a metafizikai szellemi hagyomány, az a vertikalitás mentén mozog, vagyis túlsúlyban inkább ezt a létmozgást követi, az egységlogika pedig integrálisan hozzá tudja rendelni ehhez azt, ami a vízszintes, horizontális létmozgás szerint nyilvánul meg. Ez így együtt egyben a kereszténység szellemének is nevezhetõ. A kereszt összeköti az evilágot a metafizikai világgal, az egyetemes létezéssel. De nem úgy köti össze, hogy csupán konexumokhoz hasonlatos összekötõ kapcsok rögzítik egyik létmozgást a másikhoz, hanem úgy, hogy ebbõl az összekötöttségbõl egyetemes egész keletkezik, egy mindent megalapozó lét- és létezésértelem. Röviden így lehet kifejeteni a kereszténységet, a keresztet, az egységlogikát. Most vizsgáljuk meg azt is, hogy a személyes életben ennek milyen jelentõsége van.
Ha a kereszt metafizikai képletébõl indulunk ki, akkor azt lehet mondani, hogy az egyes ember, a személy ennek a képletnek a segítségével az életét össze tudja kapcsolni az egyetemes létezés egyetemességével, az egyetemes erõkkel. Vagyis az egyes emberbõl valamilyen, fogalmi szavakkal elég nehezen körülírható aritmológiai átlényegülés folytán hármas ember keletkezik, természetesen a számok metafizikai értelmében véve. Nem atomizált egyénként kell hányódnia továbbá ellényegtelenedett hétköznapi élete során, hanem a személy, a közösség és az egyetemes létezés együttlétezésébe lépik be. Ezt jelenti a hármas. Trinitárius transzubsztanciáció, átminõsülés. A képlet mindezt a megvalósíthatóság körébe vonja. Mindez valóság, sõt az egyedüli valóságos valóság és érdekes módon mégicsak egy lehetõségként van jelen számunkra.
A kereszténység, mint a létezés egyetemes alapszellemét jelentõ létmód nem erõszak. Aki ennek szellemében akar élni, ugyanezt az erõszakmentes magatartást kell felvennie. Ez az a pont, ahol vaskos félreértések keletkeznek. Helyesebben csak az egyik félreértési pont, mert gyakran sok-sok ilyen pont összeadódásaképpen félre van értve az egész kereszténység, ilyen félreértett formában van közvetítve s egyáltalán nem csoda, ha így nem is szólít meg senkit igazán. Az erõszakmentesség nem a jól-rosszul megkonstruált tolerancia fogalmából vezethetõ le, sem pedig a hagyomány ahimszának nevezett nem-ártásából, akinek elszánt követõje esetleg másokkal sepereti vagy sepertetné a hangyákat félre útjából, nehogy szándéka ellenére halálosan ártson szegény rovaroknak, amint rájuk lépik. A toleranciát, amely nem mindig, de nagyon gyakran mások hülyeségének, gátlástalanságának összeszorított fogakkal való eltûrését jelenti, nemrégiben egy filozófus is fejtegette, egészen kritikusan, egészen leleplezõen, és szerintem, egészen jól. Õ is rámtutatott arra, hogy egy erõltetett magatartás-elvárásról van szó és paradox módon sok esetben arra szeretne rákötelezni embereket, hogy mások intoleranciájával szemben toleránsak legyenek. Abszurdum, logikátlanság. Az erõszakmentesség mást jelent.
Az erõszakmentesség sokkal egyetemesebb értelemben értendõ itt, a kereszténységnél.
Az erõszakmentesség azt jelenti, hogy a közösségben nem lehet erõltetni olyan életprogramokat, rendeszereket és mások számára kötelezõnek tartani, amit önkényesen vagy bizonyos izolált érdekektõl fûtötten találtunk ki. A kereszténység nem stratégia, nem üzletpolitika, hanem az emberi létezés egyetemes bázisa. A személy, a személyek legbensõbb szellemi-lelki dimenziójában érlelõdik a kereszténység alapállása, magatartása, de nem úgy, mint egy spontán folyamat. Rá kell ébredni erre a lehetõségre, amely tulajdonképpen az egyedüli reális lehetõség és erõfeszítéseket kell hozni, hogy az egyetemességnek arra a fokára emelkedjünk, amit a kereszténység jelent.
A kereszténység nincs ellentétben sem a metafizikai szellemi hagyományokkal, sem a történetiséggel. Sõt, nagyon sok a közös elem a hagyományokéval, vagyis az õsi szellemi metafizikai hagyománnyal. Ami az éberséget, az egyetemes morált, az isteni mivoltunkat illeti, tökéletesen megegyezik a hagyomány legtisztább tudásával. A kereszténység azonban meghaladja univerzalitásában a hagyományt. Ebbe most nem megyek bele, nem e tanulmány célja, hogy alátámasszam ezt az állítást. Röviden csak annyit, hogy a hagyomány aritmológiája és a kereszténység aritmológiája eltér, ez pedig jelzi a kettõ közötti lényegi különbséget és azt is tudjuk, hogy az egységlogika, amely a kereszténységnek felel meg, integrálja a hagyomány aritmológiáját, látásmódját, gondolkodását. Amennyibe integrálta, márpedig így van, akkor ebbõl egyértelmûen következik, hogy magasabb színvonalon van. Csak az tud integrálni valamit, amely magasabb színvonalon van annál, amit integrál. De a kereszténység nem zárja ki a történetiségre jellemzõ, merõ orizontalitásban, racionális viszonylatokban kimerülõ szellemet sem, amelyben javarészt a mai világ, a mai emberiség mozog, él, hanem azt is integrálja. Az egységlogika ezért is trinitárius, többek között. Mit jelent ez a mindennapjait élõ ember életében, személyére vonatkoztatva?
Azt, hogy életfeladataink, a család, a párkapcsolat, a házasság nem valami szociografikus viszonylatokban kimerülõ életterületek, hanem egyetemes karakterük van, mint ahogy ez az asztrológiában világosan látszik. Vége annak az áldatlan paradigmának, hogy az ember kicsi, töpörödött lény, egy szocio-kulturális determináció merõ függvényeként mozoghat csak, nem tudhat semmit s ha égetõ problémája akad valamiben, amely egyenesen személye mélyére hat, akkor választ csak az adott problémakörben kompetens szaktekintélytõl kaphat. Ez a mondat nem intéz senki és semmi ellen támadást és nem arról van szó, hogy az ember hirtelen olyan mindentudó lett, hogy már nincs is szüksége senkire semmilyen problémáját tekintve. A dolog marad a régiben, nyilván, hogy valamivel kapcsolatban, amiben tájékozatlan vagyok, a továbbiakban is olyan körökben érdeklõdök, ahol értenek az illetõ problémához, mert éppen ezzel folglalkoznak. Viszonybeli változásról van szó. Megváltozóban van a személy és tudás viszonya, a tudást birtokló és a tudást nem birtokló ember viszonya, más kezd lenni magának a tudásnak az értéke, a szerepe. Mindez persze nem mindenhol tapasztalható, csak annyit lehet mondani, hogy erõssödõben vagy egy ilyen tendencia. Ma már sok tudós ki meri mondani, hogy az emberi tudat, az emberi gondolkodás erõsen hat a valóság alakulására, és nem csupán csak egy tudomásulvevõ tudattal rendelkezünk, amely csak reagálni képes bizonyos ingerekre.
Belülrõl, a személyben érlelõdik a kereszténység megvalósítására való lehetõség. De ez csak akkor, ha az illetõ személy érleli. A kereszténység nem egy akaratlanul, véletlenszerûen bekövetkezõ állapot vagy folyamat. Tudatosság, nyitottság, szabad elhatározás kérdése. Tájékozódnom kell és az elsõ lépéseknél be kell látnom, mennyire szûk voltam gondolkodásban, szemléletben, tudásban, látásban. Azt is be kell látnom, hogy amit addig magatartásnak neveztem, azt tisztáznom kell magamban, újra kell értelmeznem, gondolnom az egészet. Azt is be kell látnom, hogy amit eddig tennitudásnak hittem, lendületnek, a cselevések helyénvaló rendjének és intenzitásának, az is korrekcióra, újrahangolásra szorul. Mindez nem egy alkalmazkodás. Ha az lenne, akkor az embernek szûkítenie kellene kényszerszerûen önmagát valamilyen tekintetben, de itt pontosan arról van szó, hogy tágabbá és mélyebbé, intenzívebbé és mértékletesebbé, erõsebbé és tapintatosabbá, oldottabbá és komolyabbá, többettudóvá és korrektebbé kell váljak. Ezek a sorok csak azt voltak hivatottak érzékeltetni, hogy a személyes életben hogyan jön számításba a kereszténység, mint feladat. A kereszténység a létezés univerzális bázisa, de az emberiségben a fõ hangsúly a személyre tevõdik, mármint nem a közösség felõl alakul a kereszténység az egyes személy felé, hanem a személyek felõl valósul meg az a közösség-képzés, amelyet keresztény közösségnek, egyháznak lehet nevezni. A kereszténység az ember által felveendõ magatartás, alapállás, de az a logika, ami a kereszténységnek megfelel, a egész létezés bázisát képezi. Erre jönnek rá lassan-lassan, természetesen a maguk megközelítési módján, a valóságot kutató tudósok is. Ez az egységlogika. Lehet olyan metafizikai irányt követni, amely a legfontosabb szavak mentén fejti ki azt, ami mindenkire érvényes. Ezek nemcsak szavak, hanem egyben léterõk is, a valóságot megalapozó lét-tények. Ilyen a szeretet, az értelem, a szabadság, a tudat, a felelõsség. De ez nem szakadhat el attól az iránytól, amely ezeket az egyetemes összetevõket a személyes varietás körében képes tárgyalni, értelmezni. Ilyent az asztrológiával lehet, a személyes, születési horoszkóp értelemezésével. Ha nem is a következõ, de egy közelebbi tanulmányban arról lesz majd szó, hogy miért fogadható el az asztrológia a keresztény alapállás megvalósításának szolgálatában álló hiteles, igaz tudásnak.

 


Publikálva: 2008-07-26 22:49:39
Megnézve: 3688

Sorsok értelmezõjeként várom a kérdezõt!


    Aktuális

    ...Dénes Mária
    Address:

    E-Mail:
    denesmaria73@gmail.com denes_albert72@yahoo.com


    Skype ID: maresz9   OFFLINE [OFFLINE]

    Asztrológia, tudás és szabadság- Tanulmánykötet

    Esszék, Tanulmányok

    Egyetemes törvények


    Most: 2018-07-17
    Oldal látogatva: 477757
    Most az oldalt nézik: 1 (Regisztrált felhasználók: 0, Vendégek: 1)
    (Nincs regisztrált felhasználó online)
    (Robotok: 0)
    Legtöbben itt voltak: 36, ekkor: 2010-03-27 21:37:24
    find Keresés a tartalomban




    Belépés
    Felhasználónév:
    Jelszó:

    Regisztrálás
    [651 regisztrált felhasználó]


    free counters

    Dénes Mária

    Névjegy létrehozása